Wellness hotel Zalakaros > Fejlesztéseink

Fejlesztéseink

Kedves Vendégeink!

A VENUS hotel – még jelenlegi formájában – mintegy 8 éve kínálja wellness-üdülő szolgáltatásait Zalakaroson, az Európában is egyedülálló gyógyvíz, gyógyfürdő-komplexum szomszédságában, annak strandbejáratától 100 méterre.

A 8 esztendő éppen az-az idő, amikor egy szálloda arculata megérik a  változásra, hogy még nagyobb, szebb és sokoldalúbb lehessen.

 

APHRODITE&VENUS ****

Ennek jegyében kezdtük el tavaly az új, immár ­****-os APHRODITE szárny építését, mely több, mint 30 új lakosztállyal gazdagítja szállodánk kínálatát. 2010 év hideg decemberi napjaiban már az új APHRODITE&VENUS- ban köszönthetjük Önöket. Amig vendégeink kibővült hotelünkben pihennek, autójuk új mélygarázsunk védelmét élvezheti majd.

Ám nem csupán nevünk változik meg.

WELLNESS-RÉSZLEG

Mint tudjuk a természet, a szépség, az egészség /vagyis maga a „wellness” fogalom/ szeretete az antik ókorban gyökerezik, akárcsak névadó két istennőnk.

Ki nem hallott már a kényelmes és pazar római fürdőkről, /a thermákról/, melyek mozaikborítású falai, gőzölgő vize és kényelmes nyugágyai kényeztették az egykori gazdag római polgárt? Nos, mi ezt megépítettük és antik élményfürdőnk már 2009 év végén kitárta kapuit vendégeink előtt.

Fürdőnk lejáratát  antik, és reneszánsz festményekkel borítottuk. Mindnek külön története van, melyet készséggel el is mesélünk… Ízelítőül: OCEANUS-a tengerek bősége indítja sort;ezt követi FORTUNA bőségszaruja benne a farmunk minden kincsével /rebesgetik, hogy aki a freskó alatti kőpárkányt megérinti FORTUNA kegyeltje lesz /. AQUA , az élet vize egy görög amphorából folyik alá. Tovább lépve már HIGIEIA –a tisztaság és szépség istennője- mosolyog ránk. Aki biztosítani kívánja egészségét, jól teszi, ha lerója tiszteletét,  és nyomatékosításképpen megsimogatja HIGIEIA falát. A következő két festményen örökítettük meg a szállodánk egész hitvallását :tisztelgünk a történelemtudomány és az archeologia elött.

Baloldalon megismerkedhetünk a SAN MICHELE történetével. Ezzel szemben  Dante és Petrarca Toscan vidéke mosolyog ránk.

A freskósor koronája utunk utolsó állomása, az úgynevezett  SANTORINI MADONNA /erősen reneszánsz ihletésű / és már röviddel az elkészülte után különös dolgokat művelt. Aki a  madonna korsójába egy apró kavicsot dob, és hagyja, hogy lelkét megérintse a jóság, boldogabban tér haza.

GASZTRONÓMIA

Az ókor és a reneszánsz lakomáit idézi – szintén már ez év végétől - új éttermünk, széles és ízletes választékával, svédasztalos reggeli, és vacsora, valamint a’la carte típusú ebédkínálatával. Látványkonyhánk kínálata nemcsak az ízek hódolóit kápráztatják el, hanem azokat is, akiket érdekelnek az étkek elkészítésének fortélyai. Szakácsaink bepillantást engednek a konyhaművészet fortélyaiba .

Igen ám, csak hogy  a mediterrán ógörög és itáliai ízlés nem a nehéz, zsíros étkeket kedvelte, hanem a lehellet könnyű, zömében olajjal és „grillel” alkotott gasztronómiai csodákat. Mint wellness-hotel, mi is hallatlanul nagy hangsúlyt fektetünk az egészséges és kalóriákban szegény táplálkozásra. Három kiváló szakácsunk és konyhai személyzetünk egyik erőssége, hogy a legváltozatosabb, akár népies ételeket és a számtalan házi süteményünket is teljes kiőrlésű, bio- és zsírszegény alapanyagokból alkotják meg.

 

GARABONCIÁS FARM

Bio-minőségű élelmiszereink nagy részét magunk termeljük  a hoteltől mindössze három kilométerre fekvő Garabonciás –farmon. Ez a mintagazdaság zöldség- és gabonatermesztéssel, valamint állattenyésztéssel foglalkozik.

Közkedvelt programunk – kivált a gyerekek körében – az állatsimogatással, lovaglással, póni lovaglással egybekötött farmlátogatás, melyet igény szerinti időpontra, idegenvezető kíséretével szervezünk.

 

GYEREKPROGRAMOK

Ez azonban a gyermekprogramoknak csupán a kezdetét jelenti. 2011-től  tervezzük megvalósítani azt a pályázatunkat, melynek keretében a hotelünkben vendégeskedő gyermekek számára a Garabonciás-farmon honfoglaláskori jurtatábort, valamint múzeum- panoptikumot építünk. A jurtatábor nappali elfoglaltságot kínál a gyermekeknek. Lesz palánkvár /persze várostrommal/, íjászat és-íjkészítés, lovaglás, népvándorlás-korabeli kézművesség, öltözködés, sütés-főzés. Múzeumunkban makettek és egy „Feszty-körkép”-hez hasonlatos történelmi tabló segítségével mutatjuk be honfoglaló eleink életét, természetesen szakképzett személyzet segítségével. Igény szerint kisbuszunk reggel-este hozza-viszi a program iránt érdeklődő gyermekeket. Így persze a szülők nyugodt pihenése, relaxálása is teljesebb lehet. A romantikus kettes feltételeit mi megteremtjük azzal, hogy gyermekük játszva tanul felügyelet mellett.

 

Már jelenleg is működik – bár még csak a kezdet-kezdetén – a szállodánk falain belül nyújtott szórakoztató program, mind felnőttek, mind az ifjú korosztály örömére. Az úgynevezett „családbarát program” keretében  a legkisebbeknek bio-fa játszóteret építünk. Ezt is pályázat segítségével sikerült megvalósítanink.  Rövidesen már a nagyobbakat  ókori ékszerkészítés, fegyver-és hajó makettezés, medencében vívott tengeri csata, mesedélután, ásatási játék /a „leletek” hazavihetőek/, rajz-és történelmi filmek, DVD-k várják. A játékos „történelemórák” hitelességéről  itt is szakember gondoskodik.

EGYÉB PROGRAM LEHETŐSÉGEK A HOTEL VENUSBAN

Felnőtt vendégeink számára rövidesen könyvtár-DVD-tárat is biztosítunk, melynek falain az „antik” freskók már e pillanatban is megtekinthetőek.

Bibliotékánkban Oscar-díjas sikerfilmek és könnyedebb szórakozás is helyet kapott.

  

Bármely korosztály számára az adott életkornak megfelelő fizikális és szellemi természetű szórakoztató elfoglaltságokat szervezünk. Lehet fizikai /sportív/, úgymint  kerékpár, vagy gyalogtúra, biztosítása, valamint a helytörténeti program keretében TÚRAÚTVONALAK és műemléki látnivalók ismertetése. Kerékpár kölcsönzése is lehetséges. Vendégeink boldogan élnek a szomszédos Sport-Centrum adta lehetőségekkel. Tenisz-,foci-, kézilabda-, kosár-és futópályák találhatók a kínálatban.

Új szállodai szárnyunk squash-pályával is rendelkezik majd.

Valódi élmény kipróbálni jelenlegi kínálatunkat,  majd 2010-ben pedig az új APHRODITE&VENUS vendégszeretetét is, hogy „legyen mit összehasonlítani”!

JÓ TUDNI - KEDVEZMÉNY A HOTEL VENUS HŰSÉGES VENDÉGEINEK

Külön akciónk, hogy mindazon vendégeinknek, akik már most is megtiszteltek minket, jövőre egy különleges kedvezményt biztosítunk.

Mit is jelent ez? Új hotelünk két szárnya közül az  APHRODITE „Premium”, a VENUS viszont változatlan „Classic” árakkal fog üzemelni. Visszatérő vendégeink mindkét szárnyat „Classic „árakon vehetik igénybe.

 Látogasson el hozzánk, próbálja ki a Hotel Venus szolgálatásait és töltődjön fel a varázslatos zalakarosi gyógyvíz által.

Online szállásfoglalás