Wellness hotel Zalakaros > Gondolta volna
Gondolta volna?
Főboszorkányi áldás zalakaroson a venus vendégekre
… Igen, ez bizony nem csupán vágyálom, hanem kézzel fogható valóság. Pontosabban az volt, mégpedig a bűverővel bíró 2010-es esztendő első két napjában. Egyedül nálunk, a HOTEL VENUSBAN vendégeskedett ugyanis e napokban Szegedi Erika. Ki is ő? Magyarország és Európa kétszeres főboszorkánya, "A Fehér Mágia Nagyasszonya",a Magnum Arcanum Rendjének tagja. Nem árulhatjuk el, hogyan sikerült ily neves személyiséget megnyerni ügyünknek. Tény azonban, hogy Hotelünk falait is megáldotta varázstudománya minden jótéteményével. Aki ettől fogva akár csak egy éjen át is vendégeskedik nálunk, magával visz az áldásból. Ez az áldás pedig jószerencsét, biztonságot és boldogságot ígér minden rászoruló embernek. Nos a "Fehér Mágia Nagyasszonya" sosem nézhette tétlenül mások gondját-baját. Nem csupán azért jött, hogy élvezze Wellnesss hotelünk örömeit. Kijelentette, hogy megvizsgálja minden érdeklődő jövőjét. Tette ezt örömmel, hisz kártyából, szemből, tenyérből úgy olvas, mint mi a napilapból. Nem csupán jóslatot adott a hozzá folyamodóknak, hanem varázserejével tevékeny segítséget is nyújtott a jövőre nézve. Jól döntöttek, hogy megtisztelték szállodánkat 2010 "legifjabb" napjaiban, hogy megalapozzák szerencséjüket az új évre! Ám ha esetleg ha mégsem volt szerncséjük itt köszönteni az újévet, amint ide látogatnak, s belépnek-e falak közé, az áldás már az önök homlokát is megérinti. Próbálják ki, érdemes!